A család olyan rendszer, amelyben mindenki összekapcsolódik mindenkivel. Ahogy a családterápiás szakirodalom is hangsúlyozza, a tagok közötti egyensúly, feladatmegosztás és szerepvállalás alapvetően meghatározza a mindennapok működését (Minuchin, 1974; McGoldrick–Carter, 2011). Ha a felelősségek nem tiszták, könnyen alakulhat ki túlterhelés, konfliktus, vagy éppen láthatatlan feszültség.
A határok kijelölése nem elválaszt, hanem védelmet ad. A családban minden kapcsolatnak megvannak a maga természetes határai: szülő–gyermek, testvér–testvér, párkapcsolat. Ha ezek összemosódnak – például amikor a gyerek túl korán „szülői” szerepbe kerül, vagy ha a szülők nem őrzik a párkapcsolati intimitás határát, az egyensúly felborul. A világos határok segítik a családtagokat abban, hogy tudják, mire számíthatnak egymástól, és meddig tart a felelősségük.
A családi szerepek többnyire hagyományok, társadalmi elvárások és egyéni képességek keverékéből alakulnak. Hagyományosan az egyik szülő anyagi biztonságot, a másik inkább gondoskodást vitt a hátán – de a 21. században ezek a határok sokkal rugalmasabbak. Fontos felismerni, hogy nincs „egyedül üdvözítő” felállás, de a tisztázatlan szerepek állandó feszültséghez vezethetnek. Ha valaki folyamatosan többet vállal, mint amennyit bír, az előbb-utóbb kimerüléshez vezet (lásd: parental burnout – Mikolajczak et al., 2019).
A hatékony családi működés kulcsa a kommunikáció. Ha a felek nyíltan megbeszélik, ki mit tud és szeretne vállalni, akkor könnyebb kialakítani egy olyan rendszert, amelyben mindenki teherbírásának megfelelően vesz részt. Nem az egyenlőség (mindenki ugyanannyit csinál), hanem az igazságosság a cél: ki miben jó, ki mikor ér rá, és hogyan lehet a terheket úgy osztani, hogy senki ne érezze magát kizsigerelve.
A kutatások szerint (Coltrane, 2000) a közösen megbeszélt és rugalmasan kezelt feladatmegosztás növeli a párkapcsolati elégedettséget, és a gyerekek is nagyobb biztonságban érzik magukat, ha látják, hogy a szülők együttműködnek. A család akkor működik jól, ha mindenki tudja: nem egyedül viszi a hátán a terheket. A tisztázott határok és szerepek biztonságot teremtenek, a tudatos feladatmegosztás pedig tehermentesít és erősíti az összetartozást. A család nem „kötelességek szövetsége”, hanem olyan közösség, ahol mindenki hozzájárul a közös élethez – ki-ki a maga ereje és képessége szerint.